Biomimikri
A fenntarthatóságot is szem előtt tartó tervezési módszer, ami a természettől kölcsönöz ötleteket. Több tudományterület – mint pl. a biológia, kémia, fizika, matematika, tervezés vagy technológia – eredményeit és módszereit is felhasználja. A biomimikri azonban több mint egyszerű tervezési módszer, ezért többek között az oktatás is kiválóan tudja alkalmazni.
BioLearn projekt
Az Erasmus+ projekt célja a biomimikri gondolkodás és módszer oktatásba való beemelése: tehát a fenntartható megoldások eltanulása a természettől annak megfigyelésével és az ellesett ötletek alkalmazásával.
STE(A)M oktatás
Olyan oktatási módszer, ami a természettudományokat, technológiát, mérnöki tudományokat, művészeteket és a matematikát kiindulási pontként használja, a diákokat pedig kutatásra, párbeszédre és kritikai gondolkodásra ösztönzi.
Oktatóanyag
Az oktatóanyag a Creative Commons Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható: Azt kérjük, hogy a felhasználók tüntessék fel a projekt nevét és kereskedelmi célra ne használják.
Útmutató
A BioLearn oktatóanyag célja, hogy segítségével a 12-16 éves diákok (és tanáraik) felfedezhessék a biomimikri világát. Azt ajánljuk, hogy az ismerkedést a bevezető modulokkal kezdjék, ezek feldolgozásával megismerhetik a biomimikri 9 alapelvét, valamint az alapvető módszereket. Ezt követően változatos sorrendben haladhatnak, a diákok érdeklődésének, az adott tantárgy és szakterület, valamint a rendelkezésre álló időkeret függvényében.
Gyakrabban használt dokumentumok:
Bevezető modulok
A biomimikri 9 alapelve (HU)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A modulban található foglalkozások a biomimikri 9 alapelvének bevezetésül szolgálnak. Ezek az alapelvek nagyon lényegesek a biomimikri gondolkodásban, így az összes többi modulban is.
Csodálatos élőlények (NL)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A természettől való tanulás – vagyis hogyan foglalkozzunk egy kihívással vagy lehetőséggel – , azzal kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: “Hogyan kezel a természet a természet egy hasonló problémát?” Ez a bevezető modul azokra az alapvető készségekre/ismeretekre fókuszál, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy képesek legyünk tanulni a természettől.
Kulcsszavak: Kutatás, kérdésfeltevés, biológia, természet
Csodálatos élőlények modul letöltése
Termékeket bemutató modulok
Csomagolás (NL)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
Ahogy az ételeink és sok egyéb termékünk, úgy minden élőlény is be van csomagolva: ilyenek a bőrünk, a rák páncélja, a banánhéj, a kagylóhéj, a kókusz kérge, az ananász (mag csomag). Minden sejtnek a testünkben megvan a saját csomagolása. Hogyan segíthetnek a természetből vett ötletek a bonyolultabb csomagolási kihívások megoldásában?
Kulcsszavak: csomagolás, biológia, védelem, kommunikáció, (újra)tervezés
Csomagolás modul letöltése
Épületek (HU)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
Menedék, meleg, védelem (sok egyéb mellett) – ezeket a funkciókat keressük az épületeinkben. A modul során a diákok hasonló funkciókat keresnek a természetben és azt kutatják, hogy a természet „tudását” hogyan használhatjuk fel egy épület tervezésénél.
Kulcsszavak: épület, fenntarthatóság, alapanyag, forma, energia, víz
Épületek modul letöltése
Természetes gazdaság (UK)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A természet mindent helyi alapanyagok felhasználásával, általában környezeti hőmérsékleten és normál nyomáson állít elő. Amikor valami már nem használható, biológiailag alkotóelemeire bomlik. Az emberek másképp működnek. Bányákat ásnak, sokszor magas hőmérsékletet és nyomást alkalmaznak a termékek előállításához. A termékeket használat után nem könnyű újrahasznosítani, ezért eldobják őket. Azt is mondhatjuk, hogy a természet körkörös gazdaságot működtet, míg az emberek lineárist. A modul során felfedezzük, hogyan tanulhatjuk meg a természettől a termékek fenntartható előállítását.
Kulcsszavak: bio-előállítás (biofabrication); körforgásos gazdaság; gombafonal (micélium)
Természetes gazdaság modul letöltése
Természetes gazdaság diákoldalak
Előadás:
Folyamatokat bemutató modulok
Városi park vízgazdálkodása (NL)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A vízgazdálkodással kapcsolatos kihívások egyre nagyobbak: egyes helyeken az aszály okoz gondot, máshol árvízzel küzdenek. A tiszta ivóvízhez jutás is egyre több helyen okoz nehézséget.
Ebben a modulban a diákok tudatosítják ezeket a kihívásokat, majd utánajárnak, hogy a természet hogyan bánik a vízzel, és ennek alapján milyen megoldások lehetségesek. A modult közös feladat zárja: egy városi park megtervezése.
Kulcsszavak: vízgazdálkodás, városi park, tervezés, víztisztítás
Városi park vízgazdálkodása modul letöltése
Egészség a természettől (SK)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
Sokat tanulhatunk a természettől arról, hogyan tartsuk magunkat egészségesen, felfedezve, hogyan maradnak a természetben egészségesek az élőlények
A diákok megismerik, mit tanít a természet nekünk az egészségről és a jóllétről. Felfedezik a természet által használt különböző stratégiákat, saját kutatást végeznek, és – segítségül hívva a biomimikri módszerét – újra gondolják, hogyan tud a természet egészségesen tartani bennünket.
Kulcsszavak: evolúció, állatok öngyógyítása/zoofarmakognózia, természet által ihletett gyógyír, hatóanyag
Egészség a természettől modul letöltése
Egészség a természettől diákoldalak
Előadás:
Hogyan védik magukat a növények a természetben? (SK)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
Az életben maradásunkhoz és ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, meg kell védeni a környezetünket, a testünket és az élelmiszerünket (és terményeinket) a károsításoktól. Hogyan tehetjük mindezt úgy, hogy közben ne ártsunk más élőlényeknek a bolygón? Ebben a modulban a diákok a természet által ihletett növényvédelmet ismerik meg.
Kulcsszavak: kártevő és természetes ellenség, biológiai növényvédelem, biológiai sokféleség (biodiverzitás), tápláléklánc
Hogyan védik magukat a növények a természetben? modul letöltése
Hogyan védik meg magukat a növények a természetben? diákoldalak
Rendszereket bemutató modulok
Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz (CZ)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A modulban a diákok kísérleteket végeznek annak megfigyelésére, hogy a természet hogyan véd a túlmelegedéstől és hogyan lehet megőrizni a vizet.
Minden kísérletnek az a lényege, hogy a diákok megértsék, hogyan reagál a természet a különböző jelenségekre, és hogyan vehetjük ennek hasznát a klímaváltozás mérséklésében. Azt is megtanulják, hogy ezek az események kapcsolódnak egymáshoz és rendszerként kell rájuk tekinteni.
Kulcsszavak: párologtatás, albedó, vízmegtartás, növények hőelvonó képessége, kísérletek tervezése, alkalmazkodás a klímaváltozáshoz
Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz modul letöltése
Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz diákoldalak
Előadások:
Táblázat:
Közösségi problémamegoldás a természet segítségével (CZ)
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A modul a fenntarthatóság és az együttműködés témáival foglalkozik, analógiát keresve ezekre a természet világából. A tananyag a „hős útja” (hero’s journey) tanulási modellen alapul, amelyben a diákok egy problémával, akadállyal szembesülnek, és megtanulják, hogyan kerekedjenek felül ezen.
Kulcsszavak: megfigyelési képességek, analogikus gondolkodás, kritikus gondolkodás, probléma-központú döntéshozatal
Közösségi problémamegoldás modul letöltése
Kísérletek
Napelem készítése növényi festékből
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
A fotovillamos elemek, vagy, ahogy hétköznapi nyelven nevezzük, napelemek, elektromosságot állítanak elő a fényből. A leginkább elterjedtek a szilícium alapú napelemek. Ezek egyik lehetséges alternatívája a festék-alapú napelem. Ebben a kísérletben fekete ribizli vagy málnalevet használunk egyszerű növényi festék alapú napelem elkészítéséhez.
Építőanyag bányászat nélkül
Korosztály: 12-16 évesek
Összefoglalás:
Ebben a kísérletben a diákok tengervízből és szén-dioxidból állítanak elő kalcium-karbonátot (a cement alapanyagát), utánozva a korallok élettani folyamatait. A példán alapuló eljárás elősegítheti nagyüzemi szinten is a fenntarthatóbb betongyártást..
Építőanyag bányászat nélkül kísérlet letöltése
Tanuljunk a természettől! Továbbképzés a biomimikri oktatásban való alkalmazásáról
Az képzési anyag a Creative Commons Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható: Azt kérjük, hogy a felhasználók tüntessék fel a projekt nevét és kereskedelmi célra ne használják.
A biomimikriről, BioLearn modulokról és az oktatásban való alkalmazásról szól 30 órás akkreditált továbbképzésünk. A képzést szívesen megtartjuk pedagógusok számára, keresse a „kapcsolat” résznél a Magosfa Alapítvány elérhetőségeit.
A továbbképzés háttéranyaga elsősorban a képzőknek készült, de ajánljuk mindazoknak, akik szívesen elmélyülnének a témában.
Kapcsolat
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány (http://www.magosfa.hu/)
Facebook: Magosfa Alapítvány
E-mail: magosfa@magosfa.hu
Telefon: +36 20 984 3946
BioLearn: Tanuljunk a természettől – biomimikri az oktatásban